Chillik András László honlapja

"Szeretek élni! Vonz az élet, A szerelem, a dal, tavasz. Amerre vágyakozva nézek, Ott csak villámlik, nem havaz."

darts 

Célbadobójáték, amelyben a résztvevők számozott mezőkre osztott, kör alakú táblára dobják a tollas dartot (dárdácskát). A játék a XIX. században terjedt el angliai fogadókban és kocsmákban, s a XX. században fokozódott a népszerűsége. A rendszerint parafából, sörtéből vagy szilfából készült céltábla 20 sávra (szektorra, körcikkre) oszlik, a sávok találatértéke 1 ponttól 20 pontig terjed. A pontszámot az egyes gyűrűk értéke határozza meg: ha a játékos a céltábla középpontját találja el, 50 pontot kap, a középpontot övező belső körgyűrű eltalálása 25 pontot ér, a céltábla széléhez közeli körgyűrű széles sávjában elért találatért a pontszám egyszerese, a beljebb fekvű körgyűrű keskenyebb sávjában elért találatért pedig háromszorosa jár; a belső, széles gyűrűn ugyancsak a pontszám egyszeresét lehet elérni, legkívül pedig, a keskeny gyűrűn a kétszeresét. A tábla középpontja 1,73 m-nyire van a padlótól. (A brit szigeteken kívüli országokban ezektől és az egyéb szabályoktól kismértékben eltérő előírások alkalmazhatók.) A játék szervezett formájában egy-egy játékosnak három szabványméretű, általában 16 cm hosszúságú tollas hajítódárdája van. A játékos általában kétszeres pontértékű dobással kezd. Ezt az eredményt, miként az ezután elért pontszámokat is, levonja egy előzőleg megállapított számjegyből (általában 301 vagy 501). Az nyer, aki utolsó dobásával éppen eléri a nullát. Nem hivatalos, kocsmai darts-mérkőzéseken a játékosok egyszerűen összeadják a pontszámaikat, s az győz, aki elsőnek éri el az előzetesen megállapított összpontszámot. A darts-mérkőzéseknek különféle változatai vannak. A „krikett”-változatot két vagy több egyéni játékos vagy csapat játssza, ezek felváltva veszik célba a tábla középpontját és bizonyos pontszámú sávokat; a „futball”-változatban két játékos verseng: a középpontot elsőnek eltaláló versenyző a lehető legtöbb „gól” elérésére törekszik kétszeres pontértékű dobásokkal, s kísérleteit addig folytatja, amíg ellenfele el nem találja a céltábla középpontját; a játék „24 órás” variációjában meghatározatlan számú versenyző vehet részt: a kétszeres pontértékű kezdő dobás után mindegyik játékosnak egy-egy dárdát kell dobnia mindegyik, 1-től 20-ig számozott sávba. A darts egyik formája a középkor angol íjászainak edzésjátéka volt. A Tudor-ház uralkodói is kedvelték, VIII. Henriktől fogva. Korszerű formájában általában Nagy-Britannia fogadóiban, kocsmáiban (pubokban) játsszák, a családi otthonokban viszont csak ritkán. A Brit-szigetek darts-játékosainak számát 7 millióra becsülik, ebből kb. 1 millió igazolt versenyzője van mintegy 7000 egyesületnek, amelyek az 1953-ban alapított NDA (National Darts Association of Great Britain, azaz Nagy-Britannia Országos Darts Szövetsége) tagjai. A legjelentősebb bajnoki versenyek a Lord Lonsdale-díj (1938-39-ben írták ki először, s 1962 óta az NDA szervezi), valamint a News of the World c. újság egyéni darts-bajnoksága (első kiírás: 1947-48). Világszerte sok országnak van darts-szövetsége, a London központú World Darts Federation (Darts Világszövetség) tömöríti őket.

 

díjugratás 

Lovasverseny, amelynek keretében a lónak és lovasának - rendszerint bizonyos időhatáron belül - az ilyenfajta bemutatóra megtervezett akadályok sorozatát kell átugraniuk. A porondra lépést legalább félórányi bemelegítés előzi meg; ezután a lovas egymás után az akadályok közepe felé irányítja lovát, mindig a sövény szélességétől függő sebességgel. A sövények szélessége nem haladja meg az 1,7 mt; gyakran 12 m-nél is rövidebb távolság választja el őket egymástól. Abban a versenytípusban, amely az adott időhatáron belüli ugrás képességét teszi próbára, az elkövetett hibákat vagy másodpercekre váltják (a „C” eredménytáblázat szerint), vagy az időhatár túllépésének másodperceit könyvelik el hibaként (az „A” eredménytáblázat szerint). Némelyik díjugrató versenyben az időeredmény csak a hibapontok egyenlőségének esetében számít. A csakis az ugrási képességet próbáló, Puissance elnevezésű versenyben a lónak fokozódó nehézségű pályákon elhelyezett akadályok sorozatát kell átvinnie. A Puissance versenyeken egy-egy akadálynak legfeljebb négyszer lehet nekirugaszkodni. A nemzetközi díjugrató versenyeket a Fédération Équestre Internationale (FEI; Nemzetközi Lovasszövetség) igazgatása alatt bonyolítják le. A Nemzetek Kupájában, ebben a kétmenetes nemzetközi versenyben négy-négy lovasból álló csapatok vesznek részt; az egyes csapatoknak az egyes menetekben elért leggyengébb eredményét nem veszik figyelembe. Az 1965-ben intézményesített, évente megrendezett, csapat-világbajnokságnak tekintett versenybe, az Elnöki Kupába a Nemzetek Kupája-versenyek minden eredményét beszámítják. A díjat, vagyis magát az Elnöki Kupát a hat legjobb eredményt elérő csapat kapja. Az 1960-as évek óta nagymértékben megnövelt pénzdíjak és a megnövekedett közönség a díjugratás fokozódó népszerűségét tükrözik. Lásd még lovassport

 

diszkoszvetés 

A könnyűatlétika egyik versenyszáma: egy diszkosz elnevezésű, korong alakú tárgyat kell minél messzebbre hajítani. Napjaink diszkoszvető versenyszámában a diszkoszt egy 2,5 m átmérőjű dobókörből kell elvetni; a korongnak a kör középpontjától számított, a pályán megjelölt 40 fokos szektoron belül kell földet érnie. A diszkoszvetést már Homérosz idején ismerték, a költő többször is megemlíti. Az ókori olimpiai játékok pentatlon (öttusa) bajnokságának egyik száma volt. Amikor 1896-ban, Athénban újjáélesztették az olimpiai játékokat, a diszkoszvetés is bekerült a modern atlétikai versenyszámok közé. Az újkori atléták kezdetben rézsútos talapzatról vetették el a diszkoszt, olyan eltúlzott mozdulatokkal, amelyeket a versenyszám ókori ábrázolatairól lestek el. A talapzat helyére azután egy 2,13 m átmérőjű dobókör került, később pedig - 1912-ben - jelenlegi méretére bővítették a kört. A korszerű diszkoszvető stílus: tetszetős forgómozgás. Az atléta kb. másfél gyors - és felgyorsuló - fordulatokat végez a dobókörben. A legnehezebb feladat a diszkosz irányítása; a korongot főként a centrifugális erő tapasztja a kézhez és a csuklóhoz. A mai diszkosz kör alakú, 219 mm átmérőjű, középpontjánál 44 mm vastagságú. Fából vagy hasonló anyagból készül, sima fémperemmel, s az oldalakba süllyesztett, kör alakú kis rézlapokkal. Nem lehet 2 kg-nál könnyebb. 

Amikor 1928-ban női atlétikai számokkal egészült ki az olimpiai játékok programja, a diszkoszvetést is a versenyszámok közé iktatták. A női diszkoszvetéshez valamivel kisebb, 1 kg súlyú korongot használnak. A híres diszkoszvetők közé tartozik Al Oerter (USA), aki elsőnek dobta túl a 61 m-t; McWilkins (USA), aki hivatalos versenyben elsőnek ért el 70 m-en felüli eredményt; az NSZK-beli Lisel Westermann első női versenyzőként dobta túl a 61 m-es határt, a Szovjetunió versenyzőnője, Faina Melnyik pedig a 70 m-t. Lásd még atlétika

 

duckpins 

Tekejáték, szabályszerű bowling-pályán játsszák, de kisebb bábukkal és golyókkal; a bábuk 23,3 cm magasak, a golyók kéznek szánt lyukak nélkül készültek, átmérőjük legfeljebb 12,7 cm, súlyuk 1,7 kg. A tízfordulós játék mindegyik fordulójában három golyót hajíthat el a játékos. Ha mind a három golyót felhasználja a tíz bábu ledöntéséhez, nem kap pluszpontokat. A többi szabály hasonló a tekejáték szabályaihoz. Az elérhető maximális pontszám 300, akárcsak a tenpin-bowlingban. A játék igen népszerű az Egyesült Államokban, felügyeleti szerve az 1927. szeptember 8-án alapított National Duck Pin Bowling Congress. A játékot első ízben 1900-ban rendezték meg, mégpedig a Wilbert Robinson és John J. McGraw nevű hivatásos baseball-játékosok tulajdonában lévő tekepályán. A játék egyik népszerű változata a gumiszalagos duckpins. A bábuk ugyanolyan magasak, mint a közönséges duckpins-játékban, de mindegyik bábu kihasasodó részét kemény gumiszalag övezi, úgyhogy nagyobbat pattan a bábu, amikor elüti a golyó. A golyó nagysága megegyezik a duckpins-golyókéval, maximális súlya 1,55 kg. Mindegyik fordulóban csak két-két golyóval lehet gurítani.

 

dzsúdó 

(sport), lásd cselgáncs






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás

csibekelteto.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

9. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

11. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

12. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

15. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

16. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

17. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

18. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

19. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

20. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

21. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

22. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

23. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

24. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

25. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

26. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp

► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST

aaa.hupont.hu

27. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

28. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

29. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

30. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET

► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178

homokmegyjudo.hupont.hu

31. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

32. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

33. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

34. Amit A Twilight Saga-ról Tudnod Kell

► "- Te, Bella... - Igen?-Alice elgondolkodva méregetett. -- Nagyon kiakadnál, ha lopnék egy kocsit?"

twilight-ever.hupont.hu

35. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

36. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

37. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

38. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

39. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

40. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

41. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

42. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

43. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

44. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

45. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

46. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

47. Cicafajta ismertető

► Sziasztok kedves látogatók! Ha szeretnétek megismerni a macskafajtákat, nézzetek körül az oldalon!

cicafajtaismerteto.hupont.hu

48. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés

► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.

legjobbtetoablak.hupont.hu

49. LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG

► Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás

korpuszkularis-energia.hupont.hu

50. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

51. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

52. RECEPTVILÁGOM

► Egyszerű és nagyszerű receptek.

receptvilagom.hupont.hu

53. INNOVATIV KLÍMA KFT. MEZŐTÚR

► INNOVATIV KLÍMA KFT = PRECIZITÁS, PONTOSSSÁG, MEGBÍZHATÓSÁG!

innovativ-klima.hupont.hu

54. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

55. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

56. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

57. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

58. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

59. Macskaoldalam (My catside)

► macska,Katze,kat,gatto,cattus,kato,qattus,chat,gato,kot,mačka,кошка,мачка

macskaoldalam.hupont.hu

60. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

61. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

62. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

63. Kaméleon

► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!

kameleon.hupont.hu

64. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

65. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

66. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

67. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

68. Tuti oldal lányoknak!

► Ezen az oldalon mindent megtalálsz ami érdekel. Idézetek, sztárok, zenék,állatok, könyvek és hasonló érdekes témák. Jó szórakozást! Oldalszerkesztőknek: először linkeld az oldalam, utána vihetsz bármit! ;)

nice-girl.hupont.hu

69. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

70. H2O just add water-Rajongói oldal

► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!

hhhhhoooo.hupont.hu

71. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

72. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon

► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz

topel.hupont.hu

73. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

74. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

75. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 32
Tegnapi: 65
Heti: 273
Havi: 97
Össz.: 373 685

Látogatottság növelés
Oldal: Sportágak D
Chillik András László honlapja - © 2008 - 2026 - chillik.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »