jégkorong  

Hatfős csapatok jégen vívott játéka. A korcsolyát viselő játékosok botokkal igyekeznek megszabott időtartam alatt minél többször az ellenfél kapujába juttatni a korongot. A jégkorong feltehetően a gyeplabdához hasonló shintyből alakult ki, amelyet Kanadában állomásozó brit katonák játszottak az 1860-as években. 1860-ban jegyezték fel először, hogy az ontariói Kingston Harbourban labda helyett korongot használtak. Az első szabályos mérkőzést 1875-ben a montreali McGill Egyetem két diákcsapata vívta, s az első klub is ezen az egyetemen. alakult meg 1877-ban. Ezután a játék gyorsan elterjedt Kanadában és az Egyesült Államokban, később pedig Európa északi felében is.  A sportágat profi és amatőr szinten egyaránt űzik. Az előbbinek a színhelye Kanada és az Amerikai Egyesült Államok, míg az utóbbit hagyományosan négy nemzet válogatottja uralja: Kanada, Svédország, a Szovjetunió és Csehszlovákia (az utóbbi államok felbomlása óta Oroszország, illetve Csehország). Az 1917-ben alakult National Hockey League-ben (NHL; Nemzeti Jégkorong Liga) eleinte csak kanadai, 1924-től már USA-beli hivatásos klubok is versenyeztek; 1967-ig hat csapat alkotta a ligát (Toronto, Montreal, Boston, New York, Chicago és Detroit csapata), ezt ekkor 12 fősre bővítették. A World Hockey Association (Jégkorong Világszövetség) 1972-ben alakult meg az NHL vetélytársaként, azonban a két liga 1979-ben egyesült, s ettől kezdve 21 csapat verseng a profi jégkorong legbecsesebb díjáért, a Stanley Kupáért. Ezt először 1893-ban adták át a legjobb kanadai csapatnak, 1917 óta pedig az NHL rájátszásának győztesét illeti. Az amatőr nemzeti válogatottaknak először 19l0-ben rendeztek Európa-bajnokságot, 1920-ban olimpiai bajnokságot, 1930 óta világbajnokságot, s 1932 óta a téli olimpiák jégkorongbajnoksága egyben világbajnokságnak is számít. Az utóbbit ma már három szinten: A, B és C csoportban bonyolítják le. Olimpiai és világbajnokságot a fönt már említett négy válogatott kivételével mindeddig csak az USA válogatottja tudott nyerni. A jégkorongot lekerekített sarkú téglalap alakú pályán játsszák, melynek szabványos mérete az NHL-ben 200 x 85 láb (1 láb 30,48 cm), másutt ennél maximum 15%-kal rövidebb, ill. szélesebb is lehet, de hosszabb és keskenyebb nem. A kapu szabványos mérete 4 x 6 láb. A legtöbb más labdajátékkal ellentétben a kapu mögötti terület is hozzátartozik a játéktérhez, amelyet a nézőktől 110-120 cm magas palánk választ el. A pályát három részre osztja az egymástól, ill. a kapuvonalaktól egyaránt 60 lábnyira, a pályán keresztben futó, a jégre kékkel fölfestett kapuvonal. Közöttük félúton vörös színnel jelölik a felezővonalat. Egy-egy csapat 2 kapusból és 18 mezőnyjátékosból áll, akik közül 1 kapus, 2 védő és 3 támadó tartózkodhat egyszerre a pályán. A mérkőzés 20 perces harmadokból áll (az NHL-ben van rájátszás is, azaz döntetlen esetén hosszabbítás következik az első gólig). Ez az egyetlen olyan világszerte népszerű csapatjáték, ahol akkor is szabad cserélni, amikor a pályán éppen folyik a játék. A játékosokat igen sűrűn - a kapusok kivételével másfél-két percenként - lecserélik. A jégkorong rendkívül agresszív sport, ezért a játékosoknak összesen mintegy 11-13 kg súlyú védőfelszerelést kell viselniük: kesztyűt, sisakot, a mezük alatt váll-, könyök- és lábszárvédőt, a kapusoknak pedig ezenfelül maszkot, comb- és kézvédőt is. A korongot gyakran ún. bodicsekkel (az angol: body check - a testek ütközése - kifejezésből) ragadják el, tilos viszont az ellenfelet a bottal akasztani vagy megütni, könyökkel vagy térddel akadályozni, lefogni, gáncsolni, ill. a palánkhoz szorítani. A korongot csak a kapus foghatja meg vagy továbbíthatja kézzel. Tiltják a szabályok a bot magasra emelését is, az olyan passzolás pedig, amelyik egymás után két vonalon is áthalad, lesállásnak minősül. A szabálytalankodó játékost 2 vagy 5 perces kiállítással büntetik; ekkor a csapata emberhátrányba kerül. Ha azonban az ellenfél a kiállítás időtartama alatt gólt üt, akkor a megbüntetett játékos előbb visszatérhet a jégre.

 

jéglabda  

Más néven BANDY vagy BANTY, a jégkoronghoz hasonló játék. Lényegében csak a skandináv és balti államokban, valamint Mongóliában játsszák. A jéglabdacsapat létszáma 8 és 11 fő között váltakozik. A korcsolyát viselő játékosok görbe botokkal ütik a labdát. A pálya mérete váltakozó, azonban jellemzően nagyobb a jégkorong játékterénél (kb. 100 ´ 55 m). A kapusok nem használnak botot, viszont a játékosok közül egyedül ők érinthetik kézzel a labdát. A kétszer 45 perces félidőkből álló mérkőzés a kezdőkörből indul. A jégkorongtól eltérően itt nem megengedett a kapu mögötti játék. A mérkőzés a futballhoz hasonlóan „középkezdéssel” indul, miközben mindkét csapatnak a maga térfelén kell maradnia. A lapos korong helyett használt labda miatt ez a játék gyorsabb a jégkorongnál. Szabálytalanságokért, így a felezővonalon történő áthaladásért szabadütés jár. Megengedett a játékosok szabad cseréje. A bírók száma 6. A jéglabda Angliában, a XVIII. század végén alakult ki.

 

jégtánc  

Jégen korcsolyával bemutatott páros tánc. Noha Samuel Pepys angol naplóíró feljegyzése szerint már az 1683-as nagy londoni fagy alkalmával táncoltak a jégen, a modern jégtánc valószínűleg csak az 1880-as években alakult ki, amikor a Bécsi Korcsolyázó Egyesület szó szerint jégre vitte a keringőt. A sportág népszerűsége az 1930-as évektől gyorsan nőtt; nemzetközileg ekkor ismerték el a tánclépéseket, így a tízes vagy tizennégyes lépést, a killiant, valamint a keringő, tangó és a foxtrott válfajait.   A tánclépéseket műkorcsolyázó mozdulatok alkotják. Rendszerint változatlan sorrendben adják elő őket, noha a nagyobb versenyeken hosszabb-rövidebb kötetlen mozdulatsorokat is beiktatnak a szabadon választott gyakorlatokba, hogy a versenyzők bemutathassák ügyességüket és alkotói képességeiket. A hozzá igen hasonló páros műkorcsolyázással ellentétben a jégtáncban tilosak az erő- vagy ügyességi gyakorlatok (főleg az emelések), mert ezek ellentmondanak a tánc jellegének. Ezenkívül a táncosoknak egyik korcsolyájukat mindig a jégen kell tartaniuk. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség felügyelete alatt 1950 óta rendezik meg a sportág világbajnokságait. A téli olimpia műsorára 1976-ban vették fel. Lásd még korcsolyázás

 

jégvitorlázás  

Átalakított vitorlás csónakokkal jégen űzött versenysport. A csónak keskeny talpakon halad a jég felszínén. A jégvitorlás testének eléggé szélesnek kell lennie ahhoz, hogy elférjen benne a legénység. A hajótest szilárdan kapcsolódik a derékszögben elhelyezkedő, mindkét végén acéltalpakkal ellátott széles, hajlékony külvillához. A harmadik, a hajótest elülső vagy hátsó végéhez erősített kormánytalpat a kormányos rúddal irányítja. A függőleges árbocra egy vagy két, rendszerint fő- és orrvitorlát húznak fel. A kisebb jégvitorlásokon nincs fülke, ehelyett a törzsükre keskeny, ovális ülést szerelnek az egy- vagy kétfős legénység számára. A modern jégvitorlások szerkezeti elemei nagy szilárdságú acélból készülnek. Noha régészeti leletek arra utalnak, hogy a jégvitorlázást Skandináviában már Kr. e. 2000 körül űzték, a jégvitorlás téli közlekedési eszközként biztosan csak a XVII. és a XVIII. században alakult ki a Rigai-öböl és a németalföldi csatornák jegén. Sportágként a XIX. század második felében indult meg a jégvitorlázás fejlődése az amerikai Poughkeepsie Ice Yacht Club 1865-ös és a Hudson River Ice Yacht Club 1870-es megalapításával. 1901-ben Svédországban is létrejött egy ilyen sportklub, 1928-ban pedig Lettország, Litvánia, Észtország, Svédország, Ausztria és Németország részvételével megalakult az Európai Jégvitorlás Szövetség.  A nagyméretű, XIX. századi jégvitorlások fából készültek, legénységük hat vagy hét főből állt. A 21 m hosszú Icicle vitorlájának felülete 99 m²-t tett ki. A jégvitorlázás a gazdagok sportjának számított. A Hudson River Club flottája 1900-ban ötvennél több hajóból állt, az 54,75 m²-esnél nagyobb vitorlafelületű (első osztályú) hat járművet is beleértve. E hatalmas jégvitorlások olyan sebességeket értek el, amelyeknél nagyobbat egyetlen korabeli közlekedési eszköz sem teljesített. A Scud nevű amerikai jégvitorlás 1885-ben például 172 km/h sebességgel haladt. A milwaukee-i Starke Meyer 1931 körül olyan hajótestet tervezett, amelynek a legtöbb más jégvitorlással ellentétben a kormánytalpa elöl, a külvillája pedig hátul volt. A két támasztékpont között elhelyezett árboc előre-hátra vetése a húzóerő növelését és a jégen való megpördülés csökkentését szolgálta. Meyer orrkormányos járműve minden vetélytársát legyőzte, szúnyognak (skeeter) nevezett kisebb változatai pedig - amelyeknek vitorlafelülete kb. 7 m²-t tett ki - bebizonyították, hogy biztonságosan és gyorsan képesek haladni. Konstrukciójuk 1940-re megszilárdult, így a skeeterek vagy mai nevükön E osztályú jégvitorlások száma gyorsan megnőtt. A szabványos skeeter törzsének hossza 6,7 m. Az 5,6 m²-es vitorlafelületű DN-60-as jégvitorlás az 1950-es évek végén jött hirtelen divatba, és azóta is népszerű. A szabványos DN hossza 3,6 m, vitorlájának felülete 5,6-től 7,4 m²-ig terjed. A jégvitorlás a meghajtó szél sebességének több mint négyszeresét is elérheti, így 220 km/h feletti sebességeket is feljegyeztek már. A hátszéllel haladó jégvitorlás viszont nem képes felülmúlni magának a szélnek a sebességét. Sokkal gyorsabban tud azonban haladni oldalszélben, minthogy a hajó mozgása maga is szelet kelt, amely nagyszerűen kiegészíti a természetes légmozgást.  Európában a jégvitorlázás népszerűsége csökkent a II. világháború után. Az Egyesült Államokban és Kanadában azonban kedvelt sportág maradt, főleg a keleti államokban, illetve tartományokban és a Középnyugaton. A jégvitorlázásban szövetségi, országos és nemzetközi bajnokságokat rendeznek. Az elsőbbség megadásának és az előzésnek a szabályai nagy általánosságban a vitorlásversenyeken alkalmazott előírásokat követik.

 

judo  

(sport), lásd cselgáncs

 

jujitsu  

Más írásmóddal JIU JITSU, JBJUTSU vagy DZSIUDZSICU, más néven YAWARA©.  („szelíd művészet”), harcmodor, amely nem vagy csak kevéssé vesz igénybe fegyvereket, ehelyett fogásokat, dobásokat és bénító ütéseket alkalmaz az ellenfél legyőzésére. Japánban, kb. a XVII. századtól alakult ki a harcosok (bushi vagy szamurájok) körében. A kardforgatás kiegészítéseként szükségszerűen könyörtelen harcmodor volt, célja az ellenfél harcképtelenné tétele vagy megölése. A jujitsu számos olyan harcfajta gyűjtőneve, amely az ütés, rúgás, térdelés, dobás, fojtás, mozgásképtelenné tevő fogás technikáival él, és bizonyos fegyvereket is használ. E rendszerek központi eleme az általánosan „szelíd” jelentéssel fordított kínai írásjelből származó fogalom, a jb volt - azonban csupán abban az értelemben, hogy a harcos átengedi az ellenfélnek a kezdeményezést, és védekezve igyekszik felülkerekedni rajta. Ugyancsak magába foglalta a kemény vagy ellenálló testrészek (pl. ököl, könyök, térd) használatát az ellenség sebezhető pontjaival szemben. A XIX. század közepén a japán feudális rendszer bukásával a jujitsu is lehanyatlott, azonban számos eleme bekerült a cselgáncs, a karate, az aikido és más hasonló modern küzdősportok eszköztárába. Lásd még távol-keleti harcművészetek.

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Sportágak J
Chillik András László honlapja - © 2008 - 2025 - chillik.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat