Hajós Alfréd
a magyar sport első olimpiai bajnoka
Az újkori olimpiai játékok első magyar nyertese, egyben az athéni olimpia legfiatalabb győztese is. Ahogy a századfordulón sokan, ő is több sportágban próbálkozott, és nemcsak az úszásban volt sikeres. Tornában, atlétikában, labdarúgásban is az élvonalban versenyzett, tagja volt az első magyar labdarúgó válogatottnak is 1902-ben.
Sportolói pályafutása nem indult egyszerűen, már az iskolában, az első testnevelésórán szinte eltanácsolták a dologtól: Dr. Ottó József tanár úrnak ugyanis nem volt szimpatikus a vékonydongájú ifjú, így azt találta ki számára, hogy próbálkozzon talán a rúdmászással. Kitalálhatjátok, mi történt. Jobb kéz föl, húz, bal kéz föl, húz, Alfrédka meg lezuhan, az osztály nagy örömére.
De a kis Hajóst nem olyan fából faragták, hogy csak úgy megijedjen egy kis kudarctól, meg attól, hogy tan'tó úr csúnyán néz rá. Így hát titkos edzéseket tartott, mai szóhasználattal élve "erőnléti gyakorlatokat" űzött, majd néhány hét múlva meglepetésszerű támadást intézett az ominózus rúd ellen. És sikerrel járt!
És ha már egyszer elindult, akkor meg sem lehetett állítani. Az élet minden területén elérte, amit akart. Ő lett az első magyar olimpikon, aki duplázni tudott, ráadásul rögtön az első olimpiáján. De más sportokat is kipróbált: focistaként a BTC színeiben ért el sikereket, kétszeres magyar bajnok volt. Sőt, 1906-ban az ő irányításával játszott a magyar válogatott két meccset, a mérleg egy győzelem, egy döntetlen.
1896-ban tagja volt a 8 fős válogatottnak, egyedüli úszóként. Elszántságát mutatja, hogy a Zea-öböl alig tízfokos vizében a versenyek előtt már több edzést is tartott - valószínűleg ez lett sikerének titka.
Az athéni olimpián összesen három bajnoki számot indítottak, rövid (100 m), közép (500 m) és hosszú (1200 m) távon. Az úszásnem "tetszés szerinti" volt, vagyis mindenki úgy úszott, ahogy akart vagy éppen tudott. Hajós a "matrózúszás" mesterfogásait sajátította el, vagyis váltott karral húzott, de az akkor már egyre elterjedtebb békalábtempót "hátrányosnak" tartotta, így lábaival "nem sok vizet zavart" .
Az indulási vonal - mélyen bent az öböl vizében - egy két bólyához kifeszített kötél volt, ebbe kapaszkodtak indulás előtt a versenyzők. Hajós úszott, úszott, ahogy csak bírt, kicsit csodálkozott, hogy hol vannak az ellenfelek, de túl sok keresgélésre nem maradt ideje, mert egyszercsak feltűnt a győzelmi árboc, rajta a magyar lobogó.
Örömében lekéste az 500-as verseny indítását, de a hosszú távra már időben rajthoz állt. A kísérőhajók a rajt után azonnal a cél felé indultak, Hajós pedig - emlékei szerint - olyan halálfélelmet érzett, mint még soha. Félelmében csak úszott, úszott, az ellenfelek megint sehol ... és ismét győzőtt! A hajóra a célban már nem tudott önerőből felkapaszkodni.
A versenyek után visszatért a Műegyetemre, folytatta tanulmányait. Nem volt könnyű dolga, hiszen egyik professzora, akinél éppen kémiából kellett vizsgáznia, elég ridegen viszonyult a sporthoz. "Csak léha emberek sportolnak, amikor tanulniok kellene. Az ivás, a kártya, a tánc meg a sport sohasem vezet jóra!" - vallotta Ilosvay professzor úr. Hajós ezek után mégis kitűnőre vizsgázott kémiából, s közel olyan sikernek érezhette, mint olimpiai győzelmeit.
Ha Hajós Alfréd nevét nem az olimpiai mozgalommal kapcsolatban említjük, akkor kábé biztosak lehetünk benne, hogy az építészetről van szó. Polgári foglalkozásként ezt űzte, de ebben is olimpikon volt, illetve olimpiai érmes is egyben. Az 1924-es párizsi szellemi olimpián ugyanis úgy lett második helyezett (egyébként Lauber Dezsővel közösen készített stadiontervvel érdemelték ki az ezüstérmet), hogy első helyezést nem osztottak.
Nevéhez fűződik még a debreceni Aranybika szálló, az Újpesti Stadion, a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda is. (Ez a sportlétesítmény még mindig a nevét viseli.)