íjászat  

Nyilak kilövése íj segítségével élettelen céltárgyra vagy vadászaton. A következő szócikk a sportíjászatot mint sportágat taglalja. Az íj és a nyíl katonai felhasználásáról lásd az íj és nyíl, illetve a számszeríj szócikket. Az íj már a történelem előtti időkben a háború és a vadászat egyik legfőbb fegyvere volt. Az íjászatot szórakozásként is űzték az ókori egyiptomiak és a görögök; az utóbbiaknál népszerűségét bizonyítja az Iliász és az Odüsszeia is. Igazából azonban az íjászat akkor vált sportággá, amikor katonai alkalmazása háttérbe szorult. A sportág története. Az angol királyok már a XIII. századtól kezdve ügyeltek arra, hogy az íj és a nyíl rendelkezésre álljon a kötelező katonai gyakorlatozáshoz. A tekézést, a golfot és a labdarúgást időnként be is tiltották, nehogy háttérbe szorítsák az íjászatot. VIII. Henrik 1537-ben kiváltságlevelet adott a Fraternity of St. George-nak (Szent György Testvériségnek), más néven az Honourable Artillery Companynak (Tiszteletreméltó Lövésztársaság), amelynek gyakorlóterepe 1603-tól a londoni Finsbury Fields volt. A Finsbury Archers (Finsburyi Íjászok) társasága 1761-ig évenként rendezett versenyeket; utolsó tagjai 1780-ban megalapították a Toxophilite Society (Íjásztársaság) nevû egyesületet. Ennek védnökségét 1787-ben vállalta a walesi herceg, a későbbi IV. György király, így lett belőle a Royal (Királyi) Toxophilite Society. A Grand National Archery Societyt, Nagy-Britannia íjászsportjának felügyelő testületét 1841-ben alapították. Nagy-Britanniából a XIX. század közepén a sportág eljutott Kanadába és Ausztráliába is, de igazi fellendülése csak 1930 után kezdődött. Az olimpiai játékokon 1900-tól 1920-ig rendeztek íjászversenyeket férfiaknak (1912 kivételével), 1904-ben és 1908-ban pedig nők számára is. Ezután hosszabb szünet következett, de az 1972. évi olimpiai játékok műsorába visszakerült mind a férfi, mind a női íjászat, s azóta is benne van a programban. A század elején az íjászok rögzített és mozgó madárcélpontokra lőttek - ez eltért az angolszász hagyományoktól. A sportág nemzetközi testületét, a Fédération Internationale de Tir à l'Arc-ot (FITA, Nemzetközi Íjász Szövetség) Belgium, Franciaország, Lengyelország és Svédország alapította 1931-ben. A FITA-versenyek távjait (1972-től az olimpián is) méterben állapítják meg; 1957-től 1985-ig egy-egy verseny két fordulóból állt. 1985-től a nézőszám növelése végett egy újabb fordulót iktattak be, ez az ún. nagy FITA-forduló. (Lásd FITA-forduló címszó alatt.) A világbajnokságot 1933 óta kétévenként rendezik. A modern íj. A sportszerű íjászatot kb. 1930-ig a hagyományos hosszú íjjal űzték, amely egyetlen darab tiszafából készült, ám ennek anyagára túl erősen hatott a hőmérséklet és a páratartalom, s használaton kívül húr nélkül kellett tárolni. A hosszú íj kezelése valóságos művészet volt. A modern íj anyaga a hőmérséklet és a páratartalom változásaira alig érzékeny. Egyenlő képességű íjászok ezzel az új típusú íjjal 30-40%-kal jobb eredményeket érnek el, mint a hosszú íjjal. Az újfajta íj a hagyományosnál messzebbre is lő: mintegy 780 méternyire (a hosszú íjjal csak kb. 200 m-es távolságot lehet elérni). Az új típusú íj hatásfoka (vagyis a nyílra átvitt energia aránya) kétszerese a hosszú íj teljesítményének; a nyíl sebessége az újfajta íjnál 65 m/s, a hosszú íjnál 45 m/s. Megváltoztak a nyilak is: alumíniumötvözetből vagy rétegzett mûanyagból és üvegszálból, a tollak szintén mûanyagból készülnek. A nyílhegyet acélból, az íjhúrt pedig nejlonból állítják elő. Felszerelés. A korszerű sportíj hossza az íjász magassága szerint változhat, átlagosan kb. 165 cm. (A hosszú íj eredetileg akkora volt, mint maga az íjász.) A nyilak hossza 55-76 cm. Az íj húzóereje (a nyíl teljes visszahúzásához szükséges energia) 14-23 kg a férfiversenyzőknél, 9-18 kg a női íjászatban. Az íjász rendszerint tegezben hordja a nyilakat; ezt a tokot szíjjal a derékra függesztik. Az íjhúrt visszahúzó ujjakat kesztyű vagy ujjvédő oltalmazza, az íjat kezelő karra csuklóvédőt illesztenek, amely az elengedett húrtól védi a versenyzőt. A szabadtéri íjászat pályája lehetőleg észak-déli irányú vízszintes gyep, a kilövés iránya észak (hogy a nap ne süssön a versenyzők szemébe). Rendeznek fedett pályás íjászversenyeket is. A cél rendszerint szorosan összetekert, kidudorodó szalmaköteg, vastagsága kb. 9 cm, átmérője kb. 120 cm; erre vászon céltáblát feszítenek ki, rajta koncentrikus körökkel (a nemzetközi versenyeken 10 körrel), a középső találat 10 pontot ér, kifelé haladva a találat értéke körönként eggyel csökken. A versenyek. Az íjászversenyen minden versenyző ugyanannyi nyilat lő ki ugyanakkora távolságra. Az eredményt egy vagy több forduló után számítják. A FITA-versenyek lőtávolságai 90, 70, 50 és 30 m a férfiaknál, 70, 60, 50 és 30 m a nőknél. A sportíjászat egyéb formái. A clout-íjászat eredete (lásd ott) legalább a XVI. század második felére vezethető vissza, főleg britek űzik. A távíjászatot a XVI. században vezették be Angliában, és Törökországban vált igen népszerûvé a XVIII. század végén. A madárcélra lövést főleg Európában művelik; eredetileg a XVI. század második felétől egy pózna csúcsára kikötött élő papagájra lőttek. Később a madarat tollakkal megtűzdelt hengeres ráma helyettesítette.

 

 

Oldal: Sportágak I
Chillik András László honlapja - © 2008 - 2024 - chillik.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat